Niccolò Ammaniti olasz kortárs író Én és te (Io e te) című kisregénye 2010-ben jelent meg magyarul is az Európa Kiadó gondozásában - s e héttől megtaláljátok könyvtárunkban is. Az alábbiakban Proics Lilla ismertetésének részleteit olvashatjátok, itt pedig beleolvashattok a regénybe is.
Niccolò Ammaniti Io e te (Én és te) című kisregényét 2010-ben adták ki Torinóban. A negyvenes évei elején járó írót nemcsak Premio Stregával, a legrangosabb olasz irodalmi díjjal tüntették ki érte, hanem az olvasók a figyelmükkel is, ugyanis Bertolucci szíves közlése szerint (aki rögtön a könyv megjelenése után bejelentette, hogy filmet forgat a történetből) Olaszországban alig egy év alatt félmillióan olvasták a szerző legújabb könyvét.
Ammaniti már a korábbi regényeiben is kamaszokról írt, akik különböző módon kerülnek „nem gyereknek való”, ráadásul jellemzően fizikailag is zárt helyzetekbe. Ez a fajta analitikus kíváncsiság aligha véletlen: az író édesapja neves pszichológus, akivel időközben közösen is megjelent könyvük, amelyben a szülő-gyermek viszonyról, a felnőtté válás nehézségeiről beszélgetnek.
(...)
Az Én és te története a korábbi írásokhoz képest egyszerűbb, ugyanakkor a mögöttes, lélektani tartalma erőteljesebb.
Ammanitinek a mesélni tudása és az emberről való tudása itt már nem a cél, hanem az út, ezért finoman rétegzett történetet kapunk ezzel a könyvével.
A tizennégy éves Lorenzo egy kivételesen jómódú család egyetlen gyermeke, beszéli el az életének meghatározó történetét. A kívülről nézve szinte autisztikusan zárkózott fiú ijesztően nem tud mit kezdeni a kortársaival, egyáltalán nincsenek barátai. Anyját rettentően aggasztja Lorenzo viselkedése, egyik magániskolából a másikba viszik, hogy a társadalmi státuszuk normáinak mindinkább megfelelő ember váljék belőle. Lorenzo megérti a „feladatát” és egy dokumentumfilmben megtalálja a megoldást egy trópusi légy mímelő viselkedésében, ami darázsként ijeszti el az ellenfeleit, akár a darázsfészekbe is bejutva biztonságos álcájában. Lorenzo utánozza tehát az osztálytársait, így sikerül is annyira vegyülnie, hogy megszűnnek azok az abúzusok, amelyeknek addig ki volt téve. Bár ez által nem kerül közelebbi kapcsolatba senkivel, de legalább talál némi nyugtot az elvárásokkal teli világban. A világról egyébként tiszta képe van, tudja, szerencsés, hogy ilyen jólétben, aggódva szerető szülők gyermekeként nő fel. Éppen ezért a szülei elképzeléseinek megpróbál még hazugságok árán is megfelelni. Lelkifurdalástól gyötrődve, gyermeki bájjal készíti elő a szüleinek beadott történetet, hogy egyhetes sítúrára megy az ugyancsak tehetős osztálytársának családjával. A szülei vágyát kielégítő sztoriba egyébként szinte véletlenül csúszik bele, csakhogy közben már nem akarja megszomorítani az anyját azzal, hogy megmondja az igazat. Megoldásként kitalálja, nagyszerűen eltölti ezt az időt konzervekkel, kekszekkel, innivalóval, önbarnítóval felszerelkezve a házuk pincéjében – sőt direkt örül, hogy eltölthet néhány napot a világtól elzárva egyedül és szabadon. Sajátos módon az élete kényszerű hazugságára fanyar humorral mutat rá a helyzete, ami szerint Lorenzo számára a pincébe zárkózott lét jelenti a szabadságot. A szabadsága azonban hamar félbeszakad, mert megjelenik féltestvére, a huszonhárom éves heroinista Olivia. Didaxis nélkül gondolkodhatunk a szabadság mibenlétéről, a szülők életének szemérmesen elhallgatott titkairól, mulasztásairól, amelyek menthetetlenül meghatározzák gyermekeik életét – akik meglehet, figyelem és igaz szeretet hiányában boldogtalanul élnek, esetleg boldogtalanul halnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése