Csukás István emlékére

2020. február 24-én elhunyt Csukás István, a Nemzet Művészet címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költőnk, írónk, gyermekkorunk mesehőseinek, Mirr-Murrnak, Süsünek, a nagy Ho-ho-ho-horgásznak alkotó apukája. Az olvasás szépségéről szóló publicisztikájával emlékezünk rá.

Csukás István: Olvasni jó

Mint mindent a világon, az olvasást is gyerekkorban kell elkezdeni, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, ugyanis a világot is olvasással lehet birtokba venni! Ha csak egy kicsit is gondolkozunk, rájövünk, hogy így van, mellesleg gondolkozni is olvasással tanulunk meg. De nemcsak azért olvasunk, hogy tanuljunk, hanem azért, mert örömöt okoz, ezt is mindig elmondom a gyerekeknek. A betűk beindítják a fejünkben a képzelet-mozit, ami jobb, mint minden szerkentyű, mert kéznél van, illetve a fejünkben van, és csak a miénk! Mert az olvasás fejleszti a képzeletünket is, ami nélkül ugye, nem érdemes élni, ami nélkül csak sodródunk és vegetálunk, mint a növények, vagy mint az oktalan állatok. A képzeletet is tornáztatni kell, mint a testünket, hogy kifejlődjön és el ne sorvadjon, s a legjobb torna az olvasás. Ha olvasunk, nyitott szemmel álmodunk és utazunk térben és időben, kitágul a mindenség, s mi szabadon kószálunk benne.

A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz. Benne van az emberiség emlékezete, és mi birtokba vesszük, mint jogos tulajdonunkat. Hírt kapunk és hírt adunk magunkról a jövő emberének, aki szintén olvasni fog, mert különben nem lesz teljes ember. A könyv minden tudás tárháza, az összes találmány belőle fakad, de nem pótolja azt, aki csak a gombokat nyomogatja és nem olvas, maga is gép lesz, beprogramozott mütyür.

Mert aki olvas, az szabad lesz, megismerve mások gondolatait, szabadon választhat, kialakíthatja a saját gondolatait, összemérheti őket, veszthet és győzhet, okulhat és javíthat, ahogy méltó az emberhez. Ugye, milyen egyszerű, csak meg kell tanulni az ábécét, és olvasni kell!

Virággal búcsúznak Csukás Istvántól a Vízivárosban, a Főkukac szobránál

Szöveg: Digitális Irodalmi Akadémia

Kép: filmvilág.blog.hu; Kámán Veronika