Történet
Az iskola indulása óta rendszeresen működik és gyarapodik a könyvtár. A gyűjtemény erősen humán jellegű volt. Különösen nagy hangsúlyt kapott a görög-latin nyelvű irodalom beszerzése. Folyamatosan gyarapodott a muzeális gyűjtemény is. Valószínű, hogy ezek a művek jelentős részben ajándékként kerülhettek az állományba. A legrégibb könyv 1607-ből való!
A könyvtár teljes állományát feltáró szabványos katalógus 1987-ben készült el. A következő évben a Mintakönyvtár pályázaton első helyezést ért el az iskola könyvtára. Nagy jelentőségű lépés volt a számítógép megjelenése. 1992-től 1994-ig folyt a Szirén könyvtári program felhasználásával az adatbevitel, melynek eredményeképpen a könyvtár állománya teljes egészében számítógépre került. 1996-ban a Soros Alapítvány pályázatán még egy számítógéppel gyarapodott a könyvtár. Ma már több olvasói és feldolgozói gép működik.
A könyvtárban hagyományos és elektronikus dokumentumok másolására is van lehetőség.
2006. 12. 21-én az iskola felújításának egy fontos állomása volt, hogy méltó helyre költözhetett a könyvtár. Az ünnepélyes avatáson részt vett Bús Balázs III. kerületi polgármester és Hock Zsuzsanna a Fővárosi Pedagógiai Intézet munkatársa is.
Az állomány
Az állomány
A könyvtár állománya jelenleg kb. 16000 kötet. Az állomány különböző dokumentumtípusokból tevődik össze: könyvek, folyóiratok, hanglemezek, tankönyvek, segédkönyvek, videokazetták, hangkazetták, számítógéppel olvasható dokumentumok találhatók itt. Mivel tervszerűen és nagyon igényesen alakították ki az állományt, gyakran előfordul, hogy végzett - már felsőfokú tanulmányokat folytató - hallgatóink ebben a könyvtárban találják meg a számukra fontos szakirodalmat. Ez egyaránt vonatkozik a humán és a reál tudományokra.
Különösen nagy értéket képvisel a védett, muzeális állomány. Ezeket különgyűjteményként kezeljük.
Legrégebbi könyveink
Pázmány Péter: Az isteni igazságosságra vezérlő kalauz (1607)
Szenci Molnár Albert: Dictionarium Ungaro-Latinum (1644)
Szenci Molnár Albert: Lexicon Latino-Graeco-Ungaricum (1645)
René Descartes: Principia Philosophia (1650)
Istvánffy Miklós: Regii Hungarici Historia... (1685).
Adományként került az állományba a biológiai tárgyú muzeális értékek különgyűjteménye.