2014. március 26., szerda

A költészet napja az Árpádban

Nagyszabású akcióval készül a költészet napjára az iskola. Ízelítőül: a szünetekben megzenésített József Attila-versek hangzanak fel az udvaron; az aulában televízión keresztül megzenésített versek, illetve szavalatok, versfeldolgozások lesznek láthatók-hallhatók neves előadók tolmácsolásában. A 2. óra után pedig a nap fénypontjaként villámcsődületet szervezünk: az egész iskola együtt szavalja majd el József Attila Tiszta szívvel című versét, Molnárné Vámos Katalin tanárnő irányításával.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők: 

Molnárné Vámos Katalin és Svarczné Micheller Erzsébet tanárnők

Kép: szalok.hu

2014. március 22., szombat

A víz világnapja

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhíva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. A világnap célja a figyelemfelhívás annak fontosságára, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.

Szabó Lőrinc: Egy pohár víz
(részlet)

Víz, még sohse láttalak;
és lelkem sok szennye-bűne
boldogan megszégyenűlve
érzi, milyen tiszta vagy.

Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű!
Tündértestü meztelenség,
voltam én is, és leszek még,
mint te, olyan egyszerű?

2014. március 20., csütörtök

Új dokumentumokat kaptunk!

Az elmúlt hetekben sok új könyvet és elektronikus kiadványt kaptunk ajándékba, megtaláljátok őket a könyvtár állományában.

DVD-k
·         Adolf Hitler élete
·         Indul a bakterház   
·         Leonardo
·         A világegyetem titkai
·         A Notre Dame-i toronyőr
·         Hogyan lett az ember?
·         A történelem titkai : Ki építette a szfinxet? ; A Húsvét-sziget rejtélye
·         A hosszútávfutó magányossága
·         Pearl Harbour : A becstelenség napja
·         Ősemberek földjén
·         A világ hét csodája, 1-2. rész      

Könyvek
·         Burke: Az olasz reneszánsz : Kultúra és társadalom
·         A demokrácia bölcsője
·         Stevenson: A Kincses-sziget
·         Janikovszky Éva: De szép ez az élet!
·         Janikovszky Éva: Örülj, hogy lány!
·         Trencsényi-Waldapfel: Görög regék és mondák
·         Szabó Magda: Álarcosbál
·         Szabó Magda: Születésnap
·         Lengyel Dénes: Kossuth Lajos öröksége
·         Szophoklész: Antigoné ; Oidipusz király
·         Karinthy Frigyes:Utazás a koponyám körül
·         Apor Péter: Aporizmák
·         Christie, Agatha: Paddington 16.50


A bónusz pedig a Pannon Enicklopédia : A magyarság enciklopédiája anyaga DVD-ROM-on.

Köszönjük az ajándékokat! :-)

2014. március 19., szerda

Alkotópályázat - díjkiosztó

Jövő hétfőn, március 24-én, a hatodik óra után, 13:25-kor tartjuk a könyvtárban idei Levegő alkotópályázatunk eredményhirdetését. Hétfő reggeltől már a pályaművekből készült kiállítás is látható lesz a könyvtárban. Mindenkit szeretettel várunk - különösen a díjazottakat és szaktanáraikat, osztályfőnökeiket!

2014. március 13., csütörtök

Új DVD-k

Sok-sok új DVD-t kaptunk ajándékba - köszönet érte! :-)


2014. március 12., szerda

Öregdiák-találkozó - ahogy mi láttuk


Az idei évben március negyedike szokatlanul hosszúnak és nyüzsgőnek ígérkezett. A megszokott tanítási nap után az iskola nemhogy nem ürült ki, de kora estétől ismét kezdett megtelni egykori árpádos tanulókkal, tanárokkal. A mára már hagyománnyá vált öregdiák-találkozóra érkezett vendégek zsivaja betöltötte az aulát, amely a találkozásokon túl évről-évre kiállításnak is helyet ad.
Az idei este középpontjában olyan neves és elismert matematikusok, természettudósok álltak, akik egykor az Árpád tanárai, illetve diákjai voltak. Az aulában berendezett tárlat harmincnégy tudós rövid, fényképes élet- és pályarajzát mutatta be, köztük olyan nemzetközi hírű tudósokkal, mint Fejes Tóth László matematikus vagy Simonyi Károly fizikus.
Az este másik programja a zsúfolásig telt könyvtárban zajlott négy tudóssal, akik elfogadták a meghívást, hogy kerekasztal-beszélgetésen osszák meg a résztvevőkkel árpádos emlékeiket. A társaság korelnöke, Herczeg János, Rátz Tanár Úr Életműdíjjal kitüntetett matematikatanár káprázatos memóriájával és élményszerű előadásmódjával lenyűgözte a hallgatóságot. Kiss Rita építőmérnök, a BME Hidak és Szerkezetek Tanszékének docense, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a megszólalók között egyetlen nőként a társaság színfoltja volt. Tichy Géza, az ELTE TTK Szilárdtestfizika Tanszék professor emeritusának visszaemlékezéséből nemcsak pajkos diákcsínyekre derült fény, de azt is megtudtuk, hogy édesapja és két lánya révén három generációs kapcsolat fűzi az Árpádhoz. Csonka Szabolcs fizikus, a BME Talentum Akadémiai Díjas docense, a kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek legfiatalabbja többek között arról beszélt, milyen sokat köszönhet egykori iskolájának, különösen fizikatanárának és matematikatanárainak.

Az idén újonnan bevezetett elektronikus jelentkezési rendszer nemcsak gyorsította a regisztrációt, de a jövőben megkönnyíti az öregdiákokkal való kapcsolattartást is – így már most elkezdhetjük az előkészületeket a következő tavaszra, a gimnázium épületének 75. születésnapjára tervezett nagyszabású iskolatörténeti kiállításra.

Húszezer

Ma elértük a blog indulása óta a húszezredik oldalmegjelenítést! 
Köszönjük! ... és folytatjuk :-)

2014. március 10., hétfő

A magyar háziverseny idei utolsó fordulójának feladatlapjáról

Az utolsó feladatlapot a szokásosnál kicsit kevesebben küldték vissza, de ennek ellenére sok jó megoldás született. Az egész éves teljesítmény alapján a kategóriájában legjobb 5-5 csapatot az Árpád-napokon várjuk a döntőbe. Természetesen számítunk a szurkolók érdeklődésére is. A döntő első feladata a hagyományokhoz híven egy feladatlaphoz tartozó olvasmány illusztrálása lesz, és készítünk egy tesztet is az idei kérdések alapján is. A többi titok! Sok sikert kívánunk  a döntősöknek, jövőre pedig várjuk a régi és az új versenyzőket.

2014. március 4., kedd

Öregdiák-találkozó - ma!

Szeretettel várunk 
minden egykori és jelenlegi árpádos diákot és kollégát!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...