Miért őrzi márványtábla és díj egy állami gimnáziumban egy ott alig három évet működő paptanár emlékét? Mit tudott a harminchárom évet sem élt fiatalember, amitől évtizedek múltán is meghatottan emlékeztek rá diákjai?
Ma 110 éve született az Árpád egykori legendás, de főképp nagyon szeretett tanára, Könözsy Lajos, a „Tiszi”. Az arcát már csak néhány régi, fénymásolt fotó alapján ismerjük, de rengeteg történet őrzi az emlékét. Fiatalon, élete 33. évében halt vértanúhalált. Ez, a Jel című folyóiratban most megjelent írás rá emlékezik iskolatörténeti gyűjteményünk tükrében.
A Magyar Királyi Állami Árpád Gimnázium 1940-ben nemcsak új iskolaépületet kapott a Nagyszombat utcában, de új hittanár is érkezett az intézménybe: Dr. Ajtai Kálmán helyére az 1939. június 18-án felszentelt esztergomi egyházmegyés pap, Dr. Senkár (1942-től: Könözsy) Lajos került. Az épp csak huszonöt éves, frissen doktorált lelkipásztor a csupa fiúkból álló nyolc évfolyam hitoktatója lett.
*
Tiszinek szólították. A háta mögött használt becenév éppen az ő bátorítására vált „hivatalossá” – emlékezik ugyancsak Sinkovits Imre: „...főleg indirekt pedagógiával hatott értékvilágunkra és jellemünkre. Például lebeszélt bennünket arról, hogy atyának, főtisztelendőnek hívjuk. »Srácok, hogy hívtok a hátam mögött?”« »Hát... öööö... Tiszinek.« »Akkor szembe miért nem így?!« Ha egy tizenegy-tizenkét éves gyereknek ilyet mondanak, az valamit megtanul az őszinteségről, tisztességről.”
*
Tanítványai a rajongásig szerették a ragyogó intellektusú papot, aki nemcsak hittant tanított nekik, de szabadidős tevékenységeikben is társuk volt. Szőnyi G. Sándor filmrendező élénk visszaemlékezéseiben úgy jelenik meg, mint lelki atya, cserkészvezető és idősebb barát: „Rómából érkezett, több diplomával a tarsolyában. Csodáltuk Olaszországból hozott széles karimájú, fekete papi kalapját, kisportolt, energikus mozgását – szinte röpült körülötte a reverenda. Együtt járt velünk uszodába, csodáltuk okosságáért, de még jobban szerettük, tiszteltük azért a baráti és mindig kedves bölcsességért, ahogyan eligazított bennünket nemcsak a világi, hanem a hitbeli kérdésekben. Sohasem tette ezt »fenségesen«. …egy picit – nagyon büszkén – a barátunknak is tartottuk őt.”
*
Az ÁVO vallomást akart kicsikarni tőle a Mindszenty-per előkészítése során, ám ő ezt többszörösen megtagadta. Tanítványa, a már korábban idézett Szőnyi G. Sándor visszaemlékezésében úgy tudja, „meghalt a háború után egy-két évvel, fiatalon, egy váratlan, súlyos betegségben”, más visszaemlékezések öngyilkosságot emlegetnek, a kórházi dokumentumok pedig agyhártyagyulladást állapítanak meg halála okaként. A valóságban a kínzások következtében már menthetetlen állapotban szállították a Margit Kórházba, ahol jelen volt – ekkor még cselédkönyves – orvosként egykori diákja, Pintér Endre. Ő tanúskodott arról, hogy szeretett tanárát „túlkínozták”, és az ő karjai között érte a halál 1948. május 31-én.
