2014. június 11., szerda

Te is lehetsz kutató!

2014. május 23-án délután a könyvtárban Szatmári Alexandra, volt árpádos diák tartott előadást a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának képviseletében. Prezentációjában bemutatta a tudományos kutatás szépségeit és nehézségeit, valamint a sikeres kutatóvá váláshoz vezető út (tipikus) lépcsőfokait. Több személyes történetet és élményt is megosztott a hallgatósággal, hogy milyen volt 20 évvel ezelőtt (specmatos) árpádos diákként az iskola falai között tanulni és akkortájt versenyezni. Mesélt arról, hogy akkoriban még csak az épület felét használhatták a gimnazisták, így a rendszerváltás után az Árpádban is falak dőltek le (de itt a szó legszorosabb értelmében is). 

Az előadó kitért arra is, hogy véleménye szerint a pálya- és egyetemválasztás nem egyszerű, de ugyanakkor nagyon érdekes és meglepő fordulatokat is rejtegető folyamat, ezen a rögös és olykor göröngyös úton mindenkinek érdemes már korán elindulnia. Az előadó elmesélte, hogy ő végül olyan tantárgyakból (mikro- és makroökonómia) felvételizett a Közgázra, amiket nem a gimnáziumban tanult, hanem magánszorgalomból, szabadidejében, tankönyvekből sajátított el. Ha egy-két új tantárgy (sikeres) felvételi szintű elsajátítása nem okoz gondot az érettségi évében, akkor kell lennie szabad kapacitásnak kutatómunkára is!

Ez az előadás a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága „Te is lehetsz kutató!” című országjáró sorozatának a hetedik állomása volt. A Társaság tagjai idén tavasszal sok egyetemet és néhány középiskolát keresnek fel azzal a céllal, hogy bemutassák a sikeres kutatóvá válás általuk tapasztalt legjobb gyakorlatát. A Társaság tagjai olyan fiatal tudósok, akik egyetemi pályafutásuk megkoronázásaként a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Tudományos Tanács közös kitüntetésének birtokosai, számuk jelenleg 614 fő. Az előadássorozatról további információkat találhatnak az érdeklődők a Társaság honlapján: www.psat.hu.

Az előadás keretében Szatmári Alexandra részletesen bemutatta a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságával szoros szakmai kapcsolatot ápoló Kutató Diák (KutDiák, www.kutdiak.hu) Mozgalmat is. Ehhez a szervezethez fordulhatnak az érdeklődő középiskolások, ha szeretnék kipróbálni magukat a kutatásban, akárcsak a „nagyok”. A mozgalom lehetőséget nyújt számukra, hogy mentorokat (konzulenseket) találjanak, akik segítenek nekik elmélyedni egy-egy témában, és hozzásegítik őket ahhoz, hogy egyetemi és kutatóhelyi eszközöket használjanak. A KutDiák rendszeresen konferenciákat és tehetséggondozó táborokat is szervez az érdeklődő középiskolások számára.


Az előadás utolsó részében a résztvevők megtekinthették a Társaság "Páratlan Sikerekről Álmodó Tudósok" című filmjét is, ami négy Pro Scientia Aranyérmes sikeres fiatal kutató eddigi pályáját mutatja be.
A résztvevők az előadás alatt érdeklődéssel lapozgatták a PSAT két utolsó interdiszciplináris konferenciájának tanulmányköteteit is. Ezekben a kiadványokban bármely tantárgy iránt érdeklődő és abban tehetséges diák biztosan talál szívéhez és érdeklődési köréhez közel álló tanulmányt, hiszen megtalálhatóak benne a Pro Scientia Aranyérmesek által írt matematikai, irodalmi, történelmi, orvostudományi, kémiai, művészettörténeti, testnevelés-tudományi cikkek is. Ezen kiadványok és az előadáson levetített filmet tartalmazó DVD minden érdeklődő számára elérhetők mostantól az Árpád Gimnázium könyvárában is. 

Az előadó köszönettel tartozik a prezentáció létrejöttét elősegítő tanároknak: Gyimesi Róbert igazgató úrnak, Molnárné Vámos Katalin és Szebenyi Katalin tanárnőknek, Kámán Veronika könyvtárosnak, valamint a nagy létszámban jelen lévő 9. a osztálynak.

Szatmári Alexandra


Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013–2014. évi cselekvési programja alapján meghirdetett NTP-FTH-M-13-001 pályázatának támogatásával.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...