2015. március 11., szerda

Öregdiák-találkozót tartottunk

Iskolatörténeti kiállítás az Óbudai Árpád Gimnáziumban

Március 3-án este, az idei árpádos öregdiák-találkozón különleges születésnapot ünnepeltünk. Éppen 75 éve, hogy 1940. április 15-én az árpádos diákok, tanárok ünnepélyesen birtokba vették a Nagyszombat utcai épületet. A Zsigmond téren álló, bérházból átalakított, már-már életveszélyes állapotú régi épületből való átköltözés három napon át tartott, és leírhatatlan öröm volt a vadonatúj, tágas, csodálatosan felszerelt, minden igényt kielégítő, igazi iskolaépület elfoglalása.


Az évforduló remek alkalom volt számunkra, az iskola könyvtárosai számára, hogy egy iskolatörténeti kiállítás keretében szélesebb közönség előtt is bemutassuk archívumunk anyagát, melyet Bertha Irma nyugdíjas kolléganőnk 2009 óta szisztematikusan gyűjt. Az iskola saját gyűjteménye folyamatosan bővül azokkal a féltve őrzött emlékekkel, amelyeket árpádos öregdiákoktól kaptunk és kapunk. Köszönet érte.  

Kiállításunk középpontjában a Nagyszombat utcai épület története, sorsa állt, de természetesen felidéztük az előzményeket is. Így együtt láthattuk, honnan indultunk, milyen épületekben laktunk az eltelt 112 év alatt.  Elsősorban az épületek történetére és a bennük folyó oktatásra koncentráltunk. A paravánokon elhelyezett szöveges összefoglalókat több mint száz fotó illusztrálta, ezt egészítették ki a tárlókban elhelyezett tárgyi emlékek, mint például eredeti diáksapka, jelvények, évkönyvek, bizonyítványok, levelek a régi időkből.


Vendégeink között több nemzedék egykori árpádosait köszönthettük, a frissen érettségizettektől kezdve a ma élő legidősebb generáció tagjaiig, akik még 1937-ben, a régi épületben kezdték meg tanulmányaikat, s azon kivételezettek közé tartoznak, akik még teljes szépségében láthatták-lakhatták az új iskolaépületet. Gyimesi Róbert igazgató úr köszöntője és az Árpád Gimnázium rövid műsora után a személyes beszélgetéseké, találkozásoké volt a tér, miközben vendégeink megismerkedhettek az iskolatörténeti kiállítással, és jelenlegi diákjaink vezetésével a pincétől a padlásig bejárhatták az épületet.

Az est díszvendége volt Tarlós István főpolgármester, aki az iskolához sok szállal kötődő árpádos öregdiákként és a III. kerület egykori polgármestereként felbecsülhetetlenül sokat tett azért, hogy visszakapjuk az eredeti, teljes iskolaépületet.

A találkozót követő napokban a jelenlegi árpádos diákok is megismerkedhettek a kiállítás anyagával. Úgy gondoljuk, minél többet ismerünk meg a múltunkról, az iskola hagyományairól, legendás igazgatóiról, tanárairól, annál erősebb az iskolához való kötődésünk, annál pontosabban értjük, ha az idősebb generáció „árpádista szellemről” beszél. 

Nagy álmunk valósult meg ezzel a kiállítással, amit jövőre személyes visszaemlékezéseken, történeteken alapuló interaktív tárlattal szeretnénk folytatni. 

Buncsák Piroska, Bertha Irma, Kámán Veronika, Rónyai Tünde

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...