2015. december 2., szerda

Indul az IDŐ alkotópályázat!

Kedves Diákok!


Idei (egyébként tizedik!) alkotópályázatunk témája az IDŐ. A korábbi éveknek megfelelően ezúttal is igyekeztünk változatos és érdekes feladatokat kitalálni.

A több mint száz feladatból két szempont szerint is tudtok válogatni: tantárgyak szerint, illetve a kék színnel kiemelt műfajok (munkaformák) szerint. Persze az a legjobb, ha az egészet átfutjátok.

Fontos tudnivalók:
  • Az esszék terjedelme 3-4 oldal legyen, a filmeké 10-15 perc, a prezentációké 15-20 dia. 
  • Az esszéket nyomtatott formában és elektronikusan is leadhatjátok! 
  • A pályamunkátokhoz felhasznált szakirodalomról, képekről, fotókról készítsetek forrásjegyzéket! Ennek formai követelményeit a feladatokhoz mellékelt ajánlott forrásokon tanulmányozhatjátok. 
  • Ahol a feladat jellege lehetővé teszi, dolgozhattok csapatban (3-4 fő).
  • Egy diák több pályázatot is beadhat, de egy műfajban maximum kettőt. 
  • Az elkészült pályamunkákat első körben a szaktanárotoknak mutassátok meg, akitől a jól sikerült alkotásokért 5-öst kaptok. Ezután a kiemelkedő munkák a teljes iskolai pályázati versenyben is megmérettetnek, ahol újabb jutalmak várnak rátok. Az összevetés és értékelés itt műfajonként történik.
  • Az ajánlott művek általában elérhetők a mi könyvtárunkban, amennyiben máshonnan kell kölcsönözni, azt jelöltük. 

Kérdéseitekkel forduljatok az adott tantárgyat tanító tanárotokhoz vagy a könyvtárosokhoz!

Nemzetközi Szluha Alapítvány 50 000 Ft-tal támogatja alkotópályázatunkat. A pályázat fődíját elnyerő tanulót 10 000 Ftösztöndíjjal jutalmazzuk, a pénzösszeg maradék részét a többi díjazott között arányosan osztjuk szét.

A pályaművek beadásának határideje: 2016. február 8.

Eredményhirdetés (értékelés, jutalmazás): 2016. április 1-jén a könyvtárban.


Jó munkát kívánunk!
A könyvtárostanárok


Nézd meg a feladatokat itt!

A fordítási szövegeket innen töltheted le:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...