2017. február 15., szerda

Lezárult a vándorlás alkotópályázat

Az alkotópályázat záró eseményét február 3-án, a pénteki osztályfőnöki óra idejében tartottuk. A díjazott diákokon kívül több tanár is eljött, hogy meghallgassa, milyen értékelést kapott tanítványa(i) pályázata.


Az iskolánk egykori rajz és művészettörténet tanáról elnevezett Szluha Vilmos Nemzetközi Alapítvány jóvoltából ezúttal is 50000 Ft ösztöndíjat oszthattunk szét a pályázók között. Köszönet érte az alapítvány kurátorának, Rónavári-Kedves Lászlónak.

Sorrendben tizenegyedik alkotópályázatunkra a korábbiakhoz képest kevesebben pályáztak, 27 diáktól összesen 46 pályázat érkezett be. Örömteli tény ugyanakkor, hogy egyenletesen magas színvonalú, igényes munkákkal találkozott a szaktanárokból és könyvtárosokból álló zsűri.


A 10000 Ft-os fődíjat ebben az évben nem adtuk ki. Két kategóriában hirdettünk eredményt: kiemelkedő teljesítmény, illetve dicséret. A díjazottak meghallgatták a munkájukról, munkáikról szóló részletes értékelést, majd Gyimesi Róbert igazgató úrtól átvették oklevelüket, ösztöndíjukat.


A legmagasabb elismerésben Ponrácz Rita 10.a osztályos tanuló részesült, aki öt pályamunkát adott be, kiválóan szerepelt még: Valus Dávid 12.b, Szarvas Bálint 11.a, Gosztonyi Zsombor 9.b, Tóth Benkő Balázs 7.b, Keresztes Fanni 12.a, Icsei Gergely 12.b, Zauer Kristóf 7.a, Svarcz Enikő Flóra 8.c, Walter Vivien 10.b, Kirchhof Barna 8.b és Takács Maja 9.b osztályos tanuló.


Buncsák Piroska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...