2020. október 6., kedd

FELHÍVÁS: A mi amfiteátrumunk

Az Árpád Gimnázium öregdiák-találkozójára minden év márciusában tematikus kiállítással készülünk. Az idei tanév témája: Az Árpád Gimnázium és az Amfiteátrum. Szeretnénk egyrészt feldolgozni az Amfiteátrum történetét, majd figyelmünk a "mi" Amfink felé fordulna, hiszen attól kezdve, hogy gimnáziumunk a mostani Zsigmond térről az Amfi szomszédságába költözött kicsit a sajátunkként tekintettünk rá. Tartottunk itt évnyitókat, sportrendezvényeket, rendhagyó osztályfőnöki órákat, szakköröket, ökörsütést (!) a 100-éves évfordulón, máig itt zajlik a ballagás, a buzogánypróbák, itt jönnek össze a diákok órák után kicsit lazulni, itt szoktunk fényképezkedni, hírnevet szerzett matematikaversenyünk a nevét viseli, manapság pedig kihelyezett tanteremként szolgál több tanár és diák számára.



Bár az iskolai archívum bőségesen szolgáltat anyagot, megnyitjuk az anyaggyűjtést az óbudai nagyközönség felé is. Azt kérjük, ha bárkinek van megosztható információja, emléke (akár személyes emléke!), fotója, bármi egyéb dokumentuma, akár hagyományos, akár elektronikus formában, jelezze vagy küldje el az Árpád Gimnázium könyvtára számára az obudai.arpad.konyvtar@gmail.com címre.

Bízunk benne, hogy a járványhelyzet márciusban már lehetővé teszi, hogy személyes, offline formában tartsuk meg az öregdiák-találkozót, ám ha ez ellehetetlenülne, digitális kiállításon szeretnénk közreadni az összegyűlt anyagot.

Üdvözlettel,

Buncsák Piroska és az Árpád Gimnázium könyvtárostanárai


2020. október 1., csütörtök

Az Árpád Gimnázium NAGY KÖNYVE az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjában

Rendhagyó helyzetben rendhagyó módon ünnepeljük az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapját. 

Keressük az Árpád Gimnázium NAGY KÖNYVÉT! Nevezz a versenybe olyan könyveket, melyek neked örömet okoztak, fontosak vagy szívesen ajánlanád másoknak! Három könyvet jelölhetsz a versenybe. 

A beérkezett szavazatok alapján a könyveket rangsoroljuk, a legtöbb szavazatot kapott könyv lesz az Árpád Gimnázium NAGY KÖNYVE 2020-ban! 

A szavazatokat 2020.10.16-ig adhatjátok le a következő linken.

A legtöbb szavazatot leadó osztály lehetőséget kap arra, hogy a könyvtár állományát 10000 Ft értékben gyarapítsa. 

Kíváncsian várjuk szavazataitokat:

a könyvtárostanárok



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...