2020. december 18., péntek

Gaudete!

Dob: Kárpáti Attila tanár úr.
Vezényel: Kúnné Kocsis Erzsébet tanárnő.
A felvételt készítették: Csizmadia Dávid, Kelemen Viktor és Kerkuska Máté.
Fogadjátok szeretettel!

 

2020. december 9., szerda

#ISKOLATÖRTÉNET: Tornatermünk egykor - és a jövőben

Most, hogy kézzelfogható realitássá vált a régi tornatermek visszaépítése, nem árt, ha tudjuk, hogyan is nézett ki erdetileg az épületnek ez a része. Posztunkban megosztunk néhány izgalmas képet a tornateremből nagyelőadóvá, majd most ismét tornateremmé váló iskolai terünk múltjából, iskolatörténeti gyűjteményünkből - Buncsák Piroska tanárnő sorait olvashatjátok.

1. kép: A tornaterem 1940 körül.

„Mint sokan tudjátok, a nagyelőadó helyén erdetileg egy tágas, parkettás, kazettás mennyezetű tornaterem volt, amibe az aulából egy szélesre tárható ajtón lehetett belépni (ott, ahol később a büfé volt). Azt már kevesebben tudják, hogy ez csak az egyik tornatermünk volt, mert L alakban kapcsolódott hozzá egy kisebb is. Egy nagy eltolható ajtó választotta el a két temet, így egybe is lehetett nyitni őket. Ez az ajtó jól látható az 1. fotón, ami a vadonatúj nagy tornateremben készült (háttal az aulának). A kis tornateremről (ami lényegében a mostani tornatermünk helyén állt) nincs felvételünk. 

2. kép: Tornaóra a régi tornateremben.

A tágas, világos nagyobbik tornateremben elfért egy szabályos kosárlabdapálya. Itt tartották az iskolai ünnepélyeket, bálokat, színielőadásokat is. Ld. 2., 3. fotó. A 2. kép hátterében különösen jól látszik a termet az aulával összekötő ajtó.

3. kép: Iskolai ünnepség

Az épületből való kiszorulásunk az 1960-as évek közepén kezdődött, először csak elvették tőlünk az aulát és a nagy tornatermet. Pár évvel később az udvar is a Kandóé (Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola) lett, a nagy tornatermet pedig szétverték, feltöltötték betonnal, és előadótermet építettek a helyére. Na, ennek lesz most vége! 50 év után visszaáll az eredeti állapot. Sőt, ha lehet hinni  a látványterveknek, a tornatermünk szebb lesz, mint valaha.” 


2020. december 3., csütörtök

#KERT: Projektnap december 12-én

Kedves Diákok!

Gyakran hallottuk tőletek, hogy a szokásos évközbeni rohanásban nem marad idő az Alkotópályázat feladatainak megoldására, pedig érdekesnek tartjátok azokat. Ezt tudva régi tervünk volt, hogy az Alkotópályázat egyre inkább közelítsen az iskolai projektnap felé. Ebben a tanévben erre teszünk kísérletet.

  1. Szeretnénk, ha a december 12-i (szombati) tanítási nap 3 tanóráját azok, akik szívesen választanának a feladatok közül, alkotómunkára szánhassák. Először azt szeretnénk megtudni, hogy melyik osztályból kik jelentkeznek erre. Dolgozhattok egyénileg vagy max. 3 fős csapatokban, de a járványhelyzetre tekintettel a személyes találkozásokat mellőzzétek, éljetek inkább az internetes kommunikáció lehetőségeivel!
  2. A későbbiekben azt kérjük, hogy az elkészült munkákat töltsétek fel drive-ra, osszátok meg, és a linket a konyvtar@arpad.sulinet.hu címre küldjétek el dec. 12-én. A beadott munkán feltétlenül tüntessétek fel az alkotók nevét és osztályát, a választott feladat címét, valamint az adott tantárgyat tanító szaktanárotok nevét. 
    Figyelem: a munkát nem kell feltétlenül befejezni, hiszen a benyújtási határidő még messze van (február 1.), de ellenőrizzük, hogy valóban érdemi tevékenység folyt aznap (Erről az osztályfőnöknek küldünk visszajelzést, aki ennek alapján értékeli az aznapi munkát.)
  3. Akinek nincs kedve részt venni a projektfeladatok kidolgozásában, az órarend szerinti órához kapcsolódóan kap online feladatot a szaktanároktól.

Az alkotópályázat feladatai a honlapon érhetők el.

A jelentkezési felület a "tovább" gomb mögött vagy ide kattintva érhető el.

A jelentkezési határidő: december 8., 24 óra.

A könyvtárostanárok

2020. november 30., hétfő

Adventi naptár a könyvtárosoktól

Németh Réka tanárnő, akit már ismerhettek könyvtárinformatika- és történelemórákról is, izgalmas adventi naptárat készített nektek - minden nap új ablak nyílik, új meglepetésekkel :-) 

Az eléréshez kattints ide!



2020. november 13., péntek

A kert: Alkotópályázat 2020-2021

Kedves Diákok!

Terveink szerint ez az utolsó alkotópályázatunk ebben a formában. Tizenöt éve működik iskolánkban ez a könyvtári pályázat, ideje megújulnunk.

A mostani feladatokat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a koronavírus-járvány idején is megoldhatók legyenek. Mivel jelenleg a könyvtári kölcsönzés nagyon korlátozott, ezért elsősorban internetes forrásokat ajánlunk a feldolgozáshoz. Emellett igyekeztünk, olyan munkaformákat kitalálni, amelyek kimozdítanak benneteket a számítógép mellől. Kérjük, hogy éljetek ezekkel a lehetőségekkel: fotózzatok, filmezzetek, rajzoljatok, vágjatok, ragasszatok, kézműveskedjetek, bütyköljetek. De még, ha számítógépen dolgoztok is, akkor is kikapcsolódást jelent a tanáraitok által kitalált érdekes, szellemes, változatos, gyakran kifejezetten jópofa feladatokkal foglalkozni.

A kiemelkedő pályázók - a korábbi évekhez hasonlóan – pénzjutalomban részesülnek. A 10 000 Ft-os fődíjat a legjobb pályázó kapja, a többi díjazott között pedig további 40 000 Ft-ot osztunk szét.

A választható projektfeladatokat itt találjátok!

A pályázat elkészítésekor vegyétek figyelembe az alábbi tudnivalókat, szabályokat.

   Forrásjegyzék készítése: ha pályamunkátok elkészítéséhez más munkáját is felhasználjátok, mellékeljetek a forrásokról jegyzéket. Ennek elkészítéséhez kövessétek a feladatlapon található ajánlott források leírásának módszerét! Az internetes források adatait is pontosan adjátok meg, erre ugyancsak találtok mintát a feladatokban.

        Terjedelem:

o   esszé: 3-4 oldal

o   film: 5-10 perc

o   prezentáció: 15-20 dia

         Ahol a feladat jellege lehetővé teszi, dolgozhattok csapatban (2-4 fő).

     Egy diák több pályázatot is beadhat, de egy műfajban (pl. prezentáció, tabló stb.) maximum kettőt.

       A pályázatok leadása:

o   a tárgyi jellegű pályamunkákat (makett, poszter, album stb.) adjátok le a szaktanárotoknak, vagy a könyvtárosoknak az A03-as teremben,

o   az elektronikusan tárolt/készült alkotásokat (Word.doc, videó, ppt stb.) erre a címre küldjétek: buncsak.piroska@arpad.sulinet.hu

o   a pályázaton szerepeljen: név, osztály, szaktanár neve.

       BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2021. február 1.

Kérdéseitekkel bátran forduljatok az adott tantárgyat tanító tanárotokhoz vagy a könyvtárosokhoz!

Eredményhirdetés (értékelés, jutalmazás): 2020. április 17.

Jó munkát kívánunk!

A könyvtárostanárok


2020. november 5., csütörtök

Az Árpád Gimnázium Nagy Könyve 2020-ban

Kedves Diákok, Kedves Kollégák!

Köszönjük, hogy velünk játszottatok az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából megrendezett NAGY KÖNYV vetélkedőn. Örültünk a sok szavazatnak, amiket leadtatok. Boldogan láttuk, milyen változatos témájú és műfajú könyveket választottatok. Nagyon sok könyvre ebből kifolyólag csak 1-1 szavazat érkezett, az első három helyezettet leszámítva.

De lássuk a győzteseket!

Holtversenyben második helyezett:

Grecsó Krisztián: Vera

és 

Szabó Magda: Abigél


Az Árpád Gimnázium NAGY KÖNYVE 2020-ban nem más, mint:

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Amint végre visszajutunk szeretett könyvtárunkba, mindhárom könyvet lehetőségetek lesz kikölcsönözni, és megtudni, miért is épp ez a három könyv a legnépszerűbb az árpádosok körében. Ha nem bírsz addig várni, akkor:

  • Szabó Magda Abigél című reményét megtalálod a Digitális Irodalmi Akadémián, ezen a linken,
  • Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét pedig a MEK-en, ide kattintva.

A legtöbb szavazatot a 7. b, a 11. a és a 11. c osztály adta le, de külön köszönet illeti a játékba igencsak aktívan bekapcsolódó tantestületet is :-)

A három győztes osztály egy-egy könyvvel bővítheti a könyvtár állományát: ők választhatnak egy-egy beszerzendő könyvet, mi pedig teljesítjük a kívánságukat. :-)

a könyvtárosok 

2020. október 6., kedd

FELHÍVÁS: A mi amfiteátrumunk

Az Árpád Gimnázium öregdiák-találkozójára minden év márciusában tematikus kiállítással készülünk. Az idei tanév témája: Az Árpád Gimnázium és az Amfiteátrum. Szeretnénk egyrészt feldolgozni az Amfiteátrum történetét, majd figyelmünk a "mi" Amfink felé fordulna, hiszen attól kezdve, hogy gimnáziumunk a mostani Zsigmond térről az Amfi szomszédságába költözött kicsit a sajátunkként tekintettünk rá. Tartottunk itt évnyitókat, sportrendezvényeket, rendhagyó osztályfőnöki órákat, szakköröket, ökörsütést (!) a 100-éves évfordulón, máig itt zajlik a ballagás, a buzogánypróbák, itt jönnek össze a diákok órák után kicsit lazulni, itt szoktunk fényképezkedni, hírnevet szerzett matematikaversenyünk a nevét viseli, manapság pedig kihelyezett tanteremként szolgál több tanár és diák számára.



Bár az iskolai archívum bőségesen szolgáltat anyagot, megnyitjuk az anyaggyűjtést az óbudai nagyközönség felé is. Azt kérjük, ha bárkinek van megosztható információja, emléke (akár személyes emléke!), fotója, bármi egyéb dokumentuma, akár hagyományos, akár elektronikus formában, jelezze vagy küldje el az Árpád Gimnázium könyvtára számára az obudai.arpad.konyvtar@gmail.com címre.

Bízunk benne, hogy a járványhelyzet márciusban már lehetővé teszi, hogy személyes, offline formában tartsuk meg az öregdiák-találkozót, ám ha ez ellehetetlenülne, digitális kiállításon szeretnénk közreadni az összegyűlt anyagot.

Üdvözlettel,

Buncsák Piroska és az Árpád Gimnázium könyvtárostanárai


2020. október 1., csütörtök

Az Árpád Gimnázium NAGY KÖNYVE az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjában

Rendhagyó helyzetben rendhagyó módon ünnepeljük az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapját. 

Keressük az Árpád Gimnázium NAGY KÖNYVÉT! Nevezz a versenybe olyan könyveket, melyek neked örömet okoztak, fontosak vagy szívesen ajánlanád másoknak! Három könyvet jelölhetsz a versenybe. 

A beérkezett szavazatok alapján a könyveket rangsoroljuk, a legtöbb szavazatot kapott könyv lesz az Árpád Gimnázium NAGY KÖNYVE 2020-ban! 

A szavazatokat 2020.10.16-ig adhatjátok le a következő linken.

A legtöbb szavazatot leadó osztály lehetőséget kap arra, hogy a könyvtár állományát 10000 Ft értékben gyarapítsa. 

Kíváncsian várjuk szavazataitokat:

a könyvtárostanárok



2020. szeptember 21., hétfő

Újra startol a vitakör!

Az előző tanévekben könyvtárunk adott otthont az Árpád Vitakör alkalmainak - az idei alkalmakra az építkezés és a vírusvédelem okán más térben, de ugyanazzal a lelkesedéssel hívnak a szervezők. A "Tovább" mögött olvassátok el Nikolov Teo, a vitakör elnöke meghívóját.

2020. szeptember 9., szerda

A könyvtár (átmeneti) működéséről

Kedves Diákok!

Ha megváltozott formában is, de szeretettel várunk benneteket az építkezés ideje alatt az A03-as teremben kialakított szükségkönyvtárunkban minden tanítási napon, reggel 8.15-től délután 15 óráig.

Mivel a könyvtári gyűjteménytől most távol vagyunk, kölcsönözni kizárólag tankönyveket, és az erre kijelölt csoportok számára az angol B2 és C1 típusú nyelvvizsgákra felkészítő segédkönyveket, valamint a nyár óta frissen érkezett folyóiratokat tudunk az eddig is szokásos időtartamra (normál esetben egy hónapra, hosszabbítással vagy külön kérésre ennél tovább is). 

Könyveket, dokumentumokat visszavenni sajnos nem tudunk: ez vonatkozik a kölcsönzött dokumentumokra és a tartós tankönyvekre egyaránt (ez alól kivételt csak az A03-as szükségkönyvtárból a fent leírt módon kölcsönzött tankönyvek jelentenek). Visszaköltözésünk után ez természetesen változni fog - egyelőre azonban nincs lehetőségünk raktározásra. Azt kérjük tőletek, hogy tartsátok magatoknál és őrizzétek meg a korábban kölcsönzött dokumentumokat a könyvtár újranyitásáig.

A könyvtár által szervezett programokról mindig külön e-mailt küldünk, plakátot, hirdetményeket készítünk.

Szeretettel várunk benneteket!

a könyvtárosok

 

2020. szeptember 1., kedd

Boldog új (tan)évet!

Furcsa tanévet kezdünk: a koronavírus-járvány és a tornacsarnok-építés is arra szorít most, hogy a könyvtár egy kicsit másképp működjön, mint ahogy azt az előző években megszokhattátok. Az építkezés ideje alatt az A03-as teremben berendezett "szükségkönyvtárban" találjátok meg a könyvtárostanárokat. Kölcsönzésre - tankönyvek kivételével - most néhány hónapig nem lesz lehetőségetek. Ahogy újra szabad lesz az út a könyvtár felé, ismét tárt kapukkal várunk benneteket!

Kérünk benneteket, hogy figyeljünk egymásra: ha csak lehet, hordjatok maszkot, tartsátok a biztonsági távolságot!

Legyen békés, biztonságos új tanévünk!



2020. április 17., péntek

Lezárult a Tévhitek című alkotópályázatunk

Rendhagyó módon, elektronikus díjátadóval zárult idei alkotópályázatunk. A pályázatra összesen negyvenöt pályamunka érkezett. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott 10 tanuló, dicséretben részesült 22 tanuló. Ők a munkájuk szöveges értékelését e-mailben fogják megkapni. A fődíjat megosztva Koncz Levente 10.c, Koncz Julianna 12.d és Koncz Endre 9.d osztályos tanulók nyerték. A jutalmat, illetve oklevelet mindenkinek személyesen fogjuk átadni, amikor újraindul a tanítás.

Az alkotópályázat győztes munkáit és a méltatásokat iskolánk honlapján tettük közzé: ide kattintva elolvashatók.

Köszönjük a pályázók és felkészítő tanáraik munkáját! Szeretettel gratulálunk!

Koncz Levente alkotása



2020. április 1., szerda

Irodalomtörténeti kiállítások otthonról

"Mi a nyavalyát csinál egy múzeumpedagógus, amikor már sejtődik nem belátható ideig zárva lesznek a kiállítások? Pánikba esik (én legalábbis ezt tettem☺), és egyszerre próbálja szokni a hómofisz váratlannak mondható helyzetét, illetve a számára az ideáig ismeretlen és végtelen számúnak tűnő technikai megoldások, applikációk, social media felületek neveit, mert az egyik fő cél azért, pánik ide vagy oda, meglehetősen tiszta marad: valahogy támogatni a pedagógusok munkáját, legalább olyan színvonalom és annyira, mint amennyire ezt egy múzeumi foglalkozás, program tehetné" - írja Czékmény Anna, a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusa a magyarmuzeumok.hu-n megjelent személyes hangvételű beszámolóban. A PIM múzeumpedagógusainak csapata a karanténba is elhozzák múzeumpedagógiai foglalkozásaikat: munkájuknak hála, a ThingLink segítségével otthonunkban is elérhetővé vált két irodalomtörténeti kiállítás.






2020. március 30., hétfő

Árpád Lapok online

Jelentős anyagi és szellemi erőforrásokat összpontosítva 2005 szeptemberében Koncz Levente tanár úr irá­nyí­tá­sával egy minden korábbinál kitartóbb szerkesztőség alakult meg. Azóta sikerült rendszeresen, havonta-másfél havonta megjelentetni az iskolaújságot, Árpád Lapok címmel. A lap már az első év végére jelentős népszerűségre tett szert a tanárok és a diákok körében egyaránt, s kb. 300 példányban jelenik meg és fogy el. Az újságnak kialakult egy biztos, bár az évfolyamok váltakozásával folyamatosan cserélődő szerzőgárdája, állandósult a rovatszerkezete. A lap megjelenéséhez folyamatosan keressük szülők, öregdiákok támogatását, s a pályázatokat is figyelemmel kísérjük.

A rendkívüli helyzetre való tekintettel nemcsak az Árpád Lapok archívuma, de a friss szám(ok) is hozzáférhetők iskolánk honlapján. Az Árpád Lapok terveink szerint a tanév hátralevő részében is megjelenik digitális formában, a lapszámokat ugyanebben a menüben fogjuk publikálni.

#tanuljotthon: Ingyenes információforrások a járvány idején

A rendkívüli helyzet, amit átélünk, rendkívüli kezdeményezéseket hozott: a veszélyhelyzetre való tekintettel számos szakkiadó, felsőoktatási intézmény, közgyűjtemények és kulturális intézmények tették ingyenesen hozzáférhetővé adatbázisaikat, digitális könyvtári gyűjteményeiket. Ezekből szemezgetünk ebben a posztban. Ha pedig bármire szükséged volna, legyél akár tanár, akár diák, írj nekünk: konyvtararpad.sulinet.hu

Arcanum Digitális Tudománytár

Több tucat megbízható, minőségi lexikon milliónyi szócikke áll rendelkezésre, hogy egyetlen kereséssel választ kapjunk kérdésükre. A helyesírástól a szóértelmezésen, szóeredeten át a művészeti, életrajzi, irodalmi, néprajzi témakörökig mindent lefed az egyszerűen és villámgyorsan kereshető gyűjtemény. 
Az ADT-ben teljes szövegűen kereshetünk a legtöbb hazai tudományos folyóirat minden valaha megjelent lapszámára, így mind a diákoknak, mind pedig a kutatóknak lehetőséget teremt az adatbázis arra, hogy bárhonnan kényelmesen hozzáférjenek az őket érdeklő cikkekhez, tanulmányokhoz.  Jelenleg több mint 400 folyóirat áll rendelkezésre a történettudománytól az irodalom, művészet, pedagógián át egészen a jog, mérnöki, természet vagy orvostudományig.
Ingyenesen elérhető 2020. 04. 16-ig.

Digitális Irodalmi Akadémia (DIA)

A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) 1998 tavaszán jött létre. Küldetése a legújabb kori és kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak átmentése a digitális korba, értékeinek megőrzésével, közvetítésével és népszerűsítésével.
Az Akadémia fenntartásával a kulturális kormányzat – az élő tagok számára fizetett havi felhasználási díj révén – folyamatos anyagi támogatást nyújt a magyar irodalom legkiválóbb alkotói számára írói, költői, irodalomelméleti tevékenységük folytatásához, újabb alkotások létrehozásához.
A digitális könyvtár teljes életművekből épül fel. A közönség számára nyújtott internetes szolgáltatás tartalmát az eredeti szövegkiadást alapul tekintő, új, javított, hiteles kiadások alkotják. A DIA révén a kortárs magyar irodalom alkotásainak egyre bővülő köre, egységes adatbázisban, ingyenesen érhető el és ismerhető meg a világ bármely pontján.

Europeana

Az Europeana csapata európai archívumok, könyvtárak és múzeumok ezreivel működik együtt a kulturális örökség szórakoztatási, oktatási és kutatási célból történő megosztásáért.
Az Europeana Collections összesen több mint 50 millió digitalizált műhöz (könyv, zenemű, műalkotás stb.) biztosít hozzáférést. Kifinomult kereső és szűrő funkciói segítségével könnyedén megtalálhatja a keresett műveket.


Hungaricana Könyv- és Dokumentumtár

A Könyv- és Dokumentumtár gerincét a múzeumok, levéltárak saját kiadványai alkotják, köztük évkönyvek, sorozatok, folyóiratok, továbbá számos itt őrzött muzeális könyv, folyóirat gazdagítja a kínálatot. Emellett igen nagy számú intézmény, könyvtár által digitalizált anyagban kereshetünk: köztük helyi lapok, iskolai értesítők, hazai és határontúli folyóiratok, napilapok, egyházi kiadványok, stb. 

Magyar Elektronikus Könyvtár

A MEK-ben csak magyar nyelvű vagy magyar, ill. közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy kulturális célokra használható dokumentumok kapnak helyet: elsősorban szöveges művek (beleértve a hangoskönyveket is). Gyűjtik továbbá az elektronikus újságokat és folyóiratokat, valamint egyéb, könyvtári szempontból érdekes információforrások, szolgáltatások és dokumentumok címeit is. (Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár in: Wikipédia)

Web iskolai könyvtár

A Web Iskolai Könyvtár egy több mint 4000 tételt tartalmazó virtuális gyűjtemény. A közoktatásban az iskolai könyvtárak gyűjteményét és szolgáltatását bővíti. A képzést és a tanulást támogató magyar nyelvű, referensz internetes források adatbázisa, mely felhasználható az iskolai oktató-nevelő munka során.


Magyarország képes történeti kronológiája

Az adatbázisban történelmünk sorsfordulóit, a mindennapok és ünnepek eseményeit követhetjük nyomon a kezdetektől a második évezred végéig. Az időrendben felsorolt szikár tényeket a tárgyi és szellemi kultúra emlékeivel, korabeli és később született képzőművészeti alkotásokkal illusztráljuk. A képanyag az 1995 és 2001 között kiadott Encyclopaedia Humana Hungarica CD-ROM taneszköz-sorozat javított és bővített időrendjére, valamint az Országos Széchényi Könyvtár digitalizálási munkái során keletkezett képanyagra épül.

NAVA: Oktatáshoz használható szabad hozzáférésű műsorszámok

A hazánkban kialakult helyzet folytán a NAVA-pont hálózat intézményei (iskolák, óvodák, közintézmények) bezártak. Együttműködés keretében az MTVA, a NAVA és az oktatást támogató kormányzati intézmények 3 egyszerű lépésben igyekeznek a felhasználókhoz eljuttatni az oktatási tartalmakat a digitális oktatásra történő átállás keretében.
1. A közmédia csatornáján (M5) oktatási célú és felhasználású tartalmakat sugároz.
2. A mediaklikk.hu ezeket a tartalmakat párhuzamosan azonnal elérhetővé és visszajátszhatóvá teszi.
3. A nava.hu feldolgozza az oktatási célú tartalmakat, majd téma szerint csoportosítva eljuttatja az oktatást támogató intézményeknek.
Ezzel egyidejűleg ezen az oldalon szabadon hozzáférhetők a nava.hu-n található oktatási tartalmak minden felhasználó számára.

Szótár.net

Azért, hogy az otthoni oktatásban résztvevő diákok és szülők mindennapjait segítsük, megnyitottuk valamennyi egynyelvű szótárunkat, így A magyar helyesírás szabályai 12. kiadását, az Idegen szavak és kifejezések szótárát, a Magyar értelmező kéziszótárt, valamint a Magyar szinonimaszótárt 2020. április 30-áig.
A szótárak használatához sem regisztráció, sem belépés nem szükséges.


Szaktárs

A Szakkiadók Társulása, röviden SZAKTÁRS adatbázis portál azzal a céllal jött létre 2018-ban, hogy egy közös felületen gyűjtse össze, és korszerű módon tegye közzé a legfontosabb magyar szakkönyvkiadók műveit. Célunk, hogy minden csatlakozott kiadó minden műve egységesen, kereshető formában váljon elérhetővé, legyen szó a legrégebbi, vagy akár a legfrissebb kiadványokról. A nyílt hónapban ingyenesen hozzáférhetők a következő kiadók szakkönyvei: Akadémiai Digitális Archívum, Attraktor Kiadó, Balassi Kiadó, Gondolat Kiadó, L’Harmattan Kiadó, Kalligram Kiadó, Kortárs Kiadó, Kronosz Kiadó, Mentor Könyvek Kiadó, Napvilág Kiadó, Osiris Kiadó, Szaktudás Kiadó Ház.

A Mozaik Kiadó tankönyvei

A Mozaik Kiadó az egészségügyi veszélyhelyzetre és a közoktatási intézmények ideiglenes bezárására való tekintettel, az otthoni tanulás és a távoktatás megkönnyítése érdekében a korábban regisztrált vagy újonnan regisztráló tanulók és tanáraik számára ingyenessé teszi digitális tartalmait. A regisztráció ingyenes!

Tanuló Társadalom 

Tanulási segédanyagok, kidolgozott érettségi tételek több tucat tantárgyból.



90 filmklasszikus a Nemzeti Filmintézet honlapján

Az NFI Filmarchívum szakemberei által összeállított 90 mozgóképet tartalmazó válogatásban irodalmi alkotások filmváltozatai, fontos történelmi, ifjúsági és animációs filmek szerepelnek, melyek felhasználhatók a magyar irodalom, történelem és médiaismeret online oktatásához, továbbá hozzájárulhatnak a tartalmas kikapcsolódáshoz is.
Az irodalmi klasszikusok válogatásban a legkiemelkedőbb írók alkotásainak filmes feldolgozásai válnak elérhetővé, különös tekintettel a kötelező olvasmányokra: A kőszívű ember fiai, A Pál utcai fiúk, Egri csillagok, Édes Anna, Légy jó mindhalálig, Szent Péter esernyője.
A történelmi válogatásban játékfilmek szerepelnek, köztük A tizedes meg a többiek, a Budapesti tavasz, a Feldobott kő, a Hideg napok, a Szamárköhögés és a Valahol Európában, amelyek történelmi forrásként is fontosak, mert pontos látleletet mutatnak arról, hogy az adott korszak alkotói hogyan gondolkodtak a magyarság létét meghatározó eseményekről, helyzetekről. A válogatásba bekerült dokumentumfilmek – Pócspetri, Pergőtűz, A Dunánál, Én is jártam Isonzónál – a magyar történelem fehér foltjait, traumáit feltérképező művek, a túlélők vallomásaival.
Az olyan népszerű ifjúsági filmek, mint a Keménykalap és krumpliorr, az Égigérő fű, vagy a magyar népmeséken alapuló rajzfilmek, továbbá olyan kedvencek, mint a Vuk vagy a Szaffi a legkisebbek számára is megkönnyíthetik a kényszerű bezártságot.

100 remek film a MAFAB honlapján

A koronavírus alaposan áthúzta a stúdiók, a forgalmazók és a mozirajongók számításait, de szerencsére a streaming szolgáltatók ingyenesen nézhető kínálata bőven ad lehetőséget arra, hogy otthonról, a kanapéd kényelméből is válogathass a filmek között. Az alábbi listán 100 olyan filmet mutatunk, melyek mindegyik ingyenesen nézhető, és természetesen a szolgáltató nevét is feltüntettük, hogy még könnyebben megtaláljátok. Bár egy kis angol tudás feltétlenül előnyt jelent, de ha ez megvan, olyan sikerfilmek közül válogathattok, mint a  Vonat Busanba: Zombi expressz, az  Esőember, a  Zodiákus, a  Jó éjt, anyu!, az  Éjfélkor Párizsban, a Megmaradt Alice-nek , de bőven találtok klasszikusokat is a listán, beleértve az  Arábiai Lawrence-t, a Páncélba zárt szellemet, a  Taxisofőrt vagy a Volt egyszer egy vadnyugatot.

2020. február 26., szerda

Csukás István emlékére

2020. február 24-én elhunyt Csukás István, a Nemzet Művészet címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költőnk, írónk, gyermekkorunk mesehőseinek, Mirr-Murrnak, Süsünek, a nagy Ho-ho-ho-horgásznak alkotó apukája. Az olvasás szépségéről szóló publicisztikájával emlékezünk rá.


Csukás István: Olvasni jó

Mint mindent a világon, az olvasást is gyerekkorban kell elkezdeni, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, ugyanis a világot is olvasással lehet birtokba venni! Ha csak egy kicsit is gondolkozunk, rájövünk, hogy így van, mellesleg gondolkozni is olvasással tanulunk meg. De nemcsak azért olvasunk, hogy tanuljunk, hanem azért, mert örömöt okoz, ezt is mindig elmondom a gyerekeknek. A betűk beindítják a fejünkben a képzelet-mozit, ami jobb, mint minden szerkentyű, mert kéznél van, illetve a fejünkben van, és csak a miénk! Mert az olvasás fejleszti a képzeletünket is, ami nélkül ugye, nem érdemes élni, ami nélkül csak sodródunk és vegetálunk, mint a növények, vagy mint az oktalan állatok. A képzeletet is tornáztatni kell, mint a testünket, hogy kifejlődjön és el ne sorvadjon, s a legjobb torna az olvasás. Ha olvasunk, nyitott szemmel álmodunk és utazunk térben és időben, kitágul a mindenség, s mi szabadon kószálunk benne.

A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz. Benne van az emberiség emlékezete, és mi birtokba vesszük, mint jogos tulajdonunkat. Hírt kapunk és hírt adunk magunkról a jövő emberének, aki szintén olvasni fog, mert különben nem lesz teljes ember. A könyv minden tudás tárháza, az összes találmány belőle fakad, de nem pótolja azt, aki csak a gombokat nyomogatja és nem olvas, maga is gép lesz, beprogramozott mütyür.

Mert aki olvas, az szabad lesz, megismerve mások gondolatait, szabadon választhat, kialakíthatja a saját gondolatait, összemérheti őket, veszthet és győzhet, okulhat és javíthat, ahogy méltó az emberhez. Ugye, milyen egyszerű, csak meg kell tanulni az ábécét, és olvasni kell!

Virággal búcsúznak Csukás Istvántól a Vízivárosban, a Főkukac szobránál


Kép: filmvilág.blog.hu; Kámán Veronika

2020. február 12., szerda

A magyar háziverseny idei utolsó feladatlapja

... itt érhető el.

Könyves vakrandi

Ahogy néha az emberekről is első pillantásra, úgy a könyvekről is alkotunk felületes véleményt a borítójuk alapján. Valentin-nap közeledtével ismét elkövetkezik a könyves vakrandi ideje könyvtárunkban! :-) A vakrandizó könyvek borítóját jótékony papírtakaró fedi, és csak néhány különös ismertetőjegy, egy ajánló mondat, néhány szó segít, hogy egymásra találjatok.

Mit tegyél?


  1. Gyere a könyvtárba és válassz egy rokonszenves vakrandizó könyvet!
  2. Hozd a pulthoz, kölcsönözd ki!
  3. Vidd el egy jó helyre és töltsetek el együtt néhány emlékezetes órát, napot, hetet… :-)



2020. január 13., hétfő

Hírek a magyar háziversenyről

A decemberi forduló megoldása innen érhető el.
A januári forduló feladatlapja itt található.

2020. január 10., péntek

Új könyveink

A tanév eleje óta több mint száz kötettel gyarapodott iskolánk könyvtára. Nagy hálával tartozunk mindazoknak, akik ebben az időszakban is a szívükön viselték a könyvtár ügyét:  diákoknak, kollégáknak, adományozóinknak, az Árpád Gimnáziumért Közhasznú Egyesületnek, de legelsősorban a szülői munkaközösségnek, akik az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapjában könyvörökbefogadó kezdeményezésükkel segítették könyvtárunk fejlődését. Ebben a posztban ezekről az új dokumentumokról adunk hírt. A kötetek legnagyobb része kölcsönözhető a könyvtárból, más kötetek pedig az érettségi vizsgákon használt könyvállományt és a kézikönyvtári állományt gazdagítják majd.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...