2012. január 27., péntek

Magyar háziverseny - februári forduló

Kedves Versenyzők!

Folytatódik a magyar háziverseny, a Rónyai Tünde tanárnő által szerkesztett februári feladatsor kérdései Boccaccio Dekameronjához, a hatodik napi első novellához kapcsolódnak. A feladatsort letölthetitek itt, a kötetet megtaláljátok a könyvtárban, de a Magyar Elektronikus Könyvtár adatbázisában is.

Sok sikert kívánunk!



a kép forrása: lessing-photo.com

2012. január 18., szerda

Dél-koreai látogatókat fogadtunk

Hétfő délelőtt egy dél-koreai csoport látogatott iskolánkba, akiket a könyvtárban fogadtunk. A csoport látogatásának célja az volt, hogy tanuljanak az európai oktatási rendszer sajátosságairól, hogy ötleteket merítsenek saját munkájuk javára a Magyarországon folyó tehetséggondozó programok gyakorlatából. A látogatókat Gyimesi Róbert igazgató úr köszöntötte, majd az iskola történetének és képzési rendszerének rövid bemutatása után Rónyai Tünde tanárnő beszélt a Tehetségpont Hálózatot, amelynek iskolánk is tagja. Ezt követően iskolánk tanárai, Besnyőné Titter Beáta, Kis Róbert és Buncsák Piroska mutatták be a saját szakterületükhöz kapcsolódó tehetséggondozó munkát, illetve az iskolában folyó alkotópályázatot. A beszámolók után a dél-koreai csoport rövid bemutatkozása következett, akik kérdéseket is tettek fel az elhangzottakkal kapcsolatban.



További képek a könyvtár Picasa-galériájában találhatók:


2012. január 17., kedd

Partytime!

Most elárulom, mit csinálnak a könyvek esténként a könyvtárban... :-)

2012. január 16., hétfő

Ljudmila Ulickaja: Boldogok

Kedves Versenyzők!

Itt találjátok a magyar háziverseny megoldásához elolvasandó novellát Ljudmila Ulickaja: Boldogok című írását. A szövegek használatához a kép megjelenítése után a Letöltés gombra kattintva elérhetitek a teljes méretű képfájlt. A szöveget megtaláljátok a magyar munkaközösség honlapján és Ulickaja Elsők és utolsók című kötetében is.

2012. január 13., péntek

Francia Filmklub

Szebenyi Katalin tanárnő szervezésében Francia Filmklubot tartunk a könyvtárban január 27-én: a Kóristák (Les Choristes) című filmet nézzük meg a 6. óra után, tehát kb. 13:30-tól. A filmet eredeti nyelven, tehát franciául nézzük, de ne keseredjen az sem, aki nem ismeri a nyelvet, a magyar feliratnak köszönhetően követhető lesz az eredeti nyelvű film is.

Kedvcsinálóként hallgassátok meg a filmben szereplő egyik kórusművet: Caresse sur l'océan


2012. január 11., szerda

Egy régi-új szótár a könyvtárban

Ha létezik jó értelemben vett celeb a könyvek világában, akkor a most megjelent A magyar nyelv nagyszótára III. kötete biztosan az. Az ötlet egy egynyelvű nagyszótár készítéséről már 1831-ben felvetődött, ám akkor a hosszadalmas munka előbb megakadt, minthogy kiadhatták volna az első köteteket. A szótárszerkesztés 1985-ben vett új lendületet, s több, mint 20 év múlva, 2006-ban megjelent az első két kötet: az első rögtön a Segédletek címet viselte, bemutatva a szótár szerkesztési elveit, szerkezetét, használati módját; a második kötettel pedig elindult a tényleges szótárkötetek kiadása. A hosszas várakozás azonban meghozta eredményét: a szótár feldolgozott szókincsének tagadhatatlan előnye, hogy szótárazott jelentéseiben és példamondataiban egyaránt túlnyúlik a szinkrónia határain, és történeti dimenziót érvényesít, amikor az elmúlt csaknem 230 esztendő szókincséből merít. (Részlet Ittzés Nóra főszerkesztő előszavából)


A 18 kötetesre tervezett sorozat várhatóan mintegy 110 ezer címszót dolgoz majd fel. A közelmúltban megjelent III. és IV. kötet sajtóbemutatóját november 29-én tartották az MTA Nyelvtudományi Intézetének Tanácstermében.

A magyar nyelv nagyszótárának első három kötetét megtaláljátok a könyvtárban - közülük a harmadikat karácsonyi ajándékként kaptuk a 8. b osztálytól: köszönet érte!

A magyar nyelv nagyszótára. III. kötet : B - Bes. Bp. : MTA Nyelvtudományi Intézet, 2011. 1039 p.


a kép forrása: Irodalmi Jelen

Magyar háziverseny - januári forduló

Kedves Versenyzők!

Az alábbi linken megtaláljátok a magyar háziverseny januári fordulójának feladatait. A kérdések ezúttal Ljudmila Ulickaja Boldogok című novellájához kapcsolódnak; a feladatsort Molnárné Vámos Katalin tanárnő állította össze.
A novella szövege megtalálható a könyvtárban, a humán tanáriban, és hamarosan letölthető lesz a magyar munkaközösség honlapjáról és a könyvtári blogról is. Addig is Tanárnő ajánlja figyelmetekbe Ulickaja hivatalos honlapját.

A feladatlap leadási határideje: 2012. február 1. (szerda)

Jó versenyzést kívánunk!

a kép forrása: felonline.hu

2012. január 10., kedd

Ajánló: nyest.hu

Diákkorunkban nem volt szokás szeretni a nyelvtant, száraznak tűnt, unalmasnak - ami legalább az érettségivel elmúlik, mint a fejfájás. Persze akadtunk néhányan "elvetemültek", akik nem osztottuk ezt a véleményt - igaz, egy magyarfaktos ritka állatfajnak számított a mi matekos osztályunkban. Akár egyik, akár másik vélemény ismerős Neked, örömmel ajánlom a nyest.hu oldalt, biztosan találsz olyan írásokat, amelyeket elolvasva belőled is visszajáró látogató válik.

mi köze a nyestnek a nyelvészethez?

A Nyest (=Nyelv és Tudomány) fő rovatai: E-könyv, Nyelv és politika, Természettudomány, Szövegbiznisz, Nyelvtanulás, 24 óra, és Rénhírek. Csak a mai nap főoldalát végigböngészve is izgalmas cikkekre bukkanunk a szavakról, amelyek hiányoznak az angol nyelvből, egy finn, de latin nyelvű hírportálról, arról, hogy mongol-e minden mongol, de még az Angry Birds jótékony hatásairól (!) is.

Tényleg hasznos? :-o

A szerkesztőcsapat nyitott a kommunikációra, kommentelhetünk, követhetjük őket Facebookon, blogot, fórumot működtetnek, feliratkozhatunk az RSS-feedre (ha inkább kenyérpirítón olvasnánk a híreket), de akkor is rendelkezésünkre állnak, ha egy eldöntetlen nyelvészeti vitában nem tudunk dűlőre jutni: a nyelvész majd megmondja! Ha e-könyv olvasó vásárlásán gondolkodunk, az e termékekről szóló részben szerkesztői, részben olvasói tesztek lehetnek segítségünkre.

A weboldal szerzői folyamatosan tájékoztatnak minket a nyelvpolitikával, a nyelvoktatással kapcsolatos törvénymódosulásokkal kapcsolatos történésekről és a közoktatást érintő eseményekről is.

Ha kedvet kaptál, kattints!

2012. január 9., hétfő

Magyar háziverseny - decemberi eredmények

Megszületett a magyar háziverseny legutóbbi fordulójának eredménye, az alábbi linken megtekinthetitek. Hamarosan érkezik a következő forduló! Gratulálnak és sok sikert kívánnak a további fordulókhoz:
A Szervezők

Alkotópályázat - közeledik a határidő!

Kedves Árpádosok!

Vészesen közeledik az idei Alkotópályázat beadási határideje! Néhányan hoztatok már klassz "vizes" pályamunkákat, de a legtöbben talán még csak most készítitek őket - vagy most kaptok kedvet a nevezéshez.



Emlékeztetőül: az Alkotópályázat idei témaköreit, kiindulópontjait megtaláljátok itt és szaktanáraitoknál, valamint a könyvtárban.

Hajrá! :-)

a kép forrása: innen

100!

Agócs Írisz rajzával köszöntjük a századik blogbejegyzés és a blog hűséges olvasóit! Juhú! :-)

2012. január 4., szerda

Véget ért a karácsonyi könyvbörze

A naptári év végével lezárult könyvtárunkban a karácsonyi könyvbörze, amelyre nagyon sok felajánlás érkezett mind a diákoktól és családjaiktól, mind az osztályoktól, mind a szülői munkaközösségtől. Köszönjük! Így a könyvtár állománya is bővülni tudott néhány régóta keresett és néhány számunkra is meglepetés-könyvvel :-), és a börzén is számos könyv elkelt az árpádos tanárok és diákok örömére. Jövőre folytatjuk!



2012. január 2., hétfő

Újévi könyves fogadalmak

Tettél már újévi fogadalmakat? Sikerült betartanod őket? Az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár blogján olvastam épp két éve ezt a könyves kezdeményezést - az itt olvasható újévi könyves fogadalmak nem rémesen megerőltetőek, ellenkezőleg: olvasva őket, kedvem támad rögtön belekezdeni és megvalósítani... :-) Mit gondoltok?
  1. Újraolvasok egy könyvet, amit imádtam gyerekkoromban.
  2. Végre elolvasom azt a kötelezőt, amit kihagytam a gimiben.
  3. Keresek egy verseskötetet, és hangosan felolvasok belőle.
  4. Eltöltök egy órát a könyvtárban céltalan böngészéssel.
  5. Elolvasok egy könyvet, melyet a születésem évében írtak.
  6. Készítek egy fórumot, ahol feljegyzéseket írhatok az elolvasott könyvekről és folyóiratokról.
  7. Összeállítok egy listát a számomra kedves emberekből, akiknek elküldöm gondolataimat a könyvekről – kedvencek, friss olvasmányélmények és hasonlók.
  8. Elolvasok egy könyvet egy kisgyermeknek.
  9. Összeszedem pár barátomat, akikkel hangosan felolvasunk egy színdarabot.
  10. Elolvasok egy könyvet a városunk történetéről.
  11. Kiolvasok egy könyvet, melyet velem teljesen szemben álló politikai oldalról publikáltak.
  12. Elolvasok egy könyvet egy olyan helyről, ahol még sohasem jártam.
  13. Újraolvasok egy olyan könyvet, melyet nem értettem, amikor 18 voltam.
  14. Kiolvasok egy nem amerikai szerző által írt könyvet.
  15. Megkérek egy könyvtárost, hogy mutasson nekem néhány nyomtatott és elektronikus, olvasóknak szóló forrást.

2012. január 1., vasárnap

BÚÉK! :-)


Boldog Új Évet,

sok erőt, lendületet és

feszültségmentes félévzárást

kívánunk mindenkinek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...