2022. október 30., vasárnap

Az Óbudai Árpád Gimnázium tanárai nyári Erasmus+ továbbképzésen

 

Az Óbudai Árpád Gimnázium hat tanárból álló csoportja 2019-ben kapott lehetőséget az Erasmus+ ösztöndíj program keretében „Új módszerekkel a fejlődés útján” című pályázati tervének megvalósítására. A pandémia következtében a továbbképzésekre 2022 nyarán került sor.

A választott képző intézmények a nyelvi kompetenciák fejlesztését, új pedagógiai módszerek ismertetését, továbbá a helyi társadalom és kultúra bemutatását tűzték ki célul. A pedagógusok a tanfolyamok mellett a választott nyelvet az iskolák által szervezett kulturális programok, kirándulások folyamán és a szálláshelyeken is gyakorolhatták. Nagy hatást tett a résztvevőkre az interkulturális légkörben folyó oktatás, melynek során külföldi kollégáikkal tapasztalatokat cserélhettek.

Négyen Írország fővárosában, Dublinban vettek részt továbbképzésen. A számos diák és turista által látogatott Dublin történelmi, kulturális értékei mellett a világváros lakóinak szokásait, mentalitását, pezsgő mindennapi életét és környékét is megismerhették. Megtekintették többek között az EPIC Múzeumot, a Chester Beatty Library gyűjteményét, a Szent Patrik katedrálist, részt vettek a Riverdance előadásán, valamint látogatást tettek Glendalough ősi szerzetesi településén és az Óriások Útján.

Sztojcsevné Fekete Mária és Kézér Ildikó választása a legmodernebb pedagógiai módszereket bemutató kurzusokra esett, melyek során  fejleszthették angol nyelvi ismereteiket is. A képző iskolák lelkes tanárai változatos tananyagokkal készültek. A Sztojcsevné Fekete Mária által választott kurzus keretében kvízeket, online brainstormingot szerkesztettek; feladat- és olvasmánylistát osztottak meg egymással; applikációkat ismertettek, videót készítettek és posztoltak a választott témákban, foglalkoztak a projekt alapú, a kéttannyelvű oktatással, az autonóm tanulás fejlesztésével.

A Kézér Ildikó által választott tanfolyamon elsősorban az oktatásban használható digitális eszközök világába kaptak betekintést a tanárok, az oktató által bemutatott alkalmazásokon kívül a csoport tagjai is megosztottak nagyon sok általuk használt applikációt. A módszerek gyakorlati alkalmazását páros és csoportos formában próbálhatták ki, ahol egymástól is tanulhattak a résztvevők.

Svarczné Micheller Erzsébet és Csernus Magdolna angol nyelvi kurzust választottak, ahol a legmodernebb nyelvoktatási módszereket alkalmazták nyelvi kompetenciáik fejlesztésére. A szervező iskolák a nyelvoktatást hatékonyan kapcsolták össze új pedagógiai módszerek bemutatásával. Elemezték többek között a tanári szerep változásait, a témák között szerepelt a hatékony, asszertív kommunikáció és az aktív hallgatás technikája, a kreatív problémamegoldás, a vezetői szerep és alkalmazkodás csapatmunkában, a konfliktusok megoldásának módszerei. Svarczné Micheller Erzsébet részletesen megvizsgálta a város közlekedését, Csernus Magdolna pedig a sportéletét. Testnevelő tanárként mérkőzéseket tekintett meg és eljuthatott a GAA Múzeumba és Stadionba.

Szintén angol nyelvi kurzuson vett részt Kún Attiláné Kocsis Erzsébet Máltán, melynek során a nyelvi kommunikáció került előtérbe. Megismerhette a híres fővárost, Valettát, valamint számos életre szóló élménnyel gazdagodott. Ilyen volt Mdina, a régi főváros, Rabatban a Szent Pál barlang és a hozzá kapcsolódó katakomba, a hajókirándulás a Comino sziget partjainál fekvő Blue Lagoon-hoz. Gyorsjáratú komppal, a Fast Ferry-vel megközelíthető a Gozo-sziget, közepén a Gigantija Temple prehisztorikus korú óriási köveivel, ami az UNESCO világörökség része és a hatalmas neoromán Ta’Pinu Szűz Mária Bazilika, az ismert zarándokhely, melyet szintén megtekinthetett.

Dr. Szendi Emma nyelvtanári továbbképzésen vett részt Franciaországban, a híres tengerparti üdülővárosban, Biarritzban. A tanfolyam célja a nyelvtudás tökéletesítése mellett új pedagógiai módszerek megismerése és alkalmazása, valamint a francia társadalom legújabb változásainak tanulmányozása volt. Szakmai műhely keretében, sokoldalúan képzett oktatóikkal nyelvkönyveket elemeztek, eredeti nyelvi forrásokat felhasználva feladatokat állítottak össze különféle korú és tudásszintű diákcsoportok számára. Nagy hangsúlyt fektettek a tapasztalatcserére, valamint a tanulói motiváció erősítése érdekében változatos módszerek megismerésére, a gamifikáció alkalmazására. A francia kultúra mellett a baszk néphagyományokkal is megismerkedhettek. Megtekinthették III. Napóleon palotáját, a Szűz szikláját, a híres Miremont cukrászdát, a szörf oktatását a tengeren és a baszk kultúra egyik fellegvárát, Bayonne-t, melynek katedrálisa az UNESCO világörökség része.

A kéthetes továbbképzés nagy hatással volt a tanárok nyelvi és szakmai fejlődésére. Hasznos tapasztalatokkal, új ötletekkel és tervekkel térhettek haza.

Szendi Emma










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...