Itt olvashatjátok idei alkotópályázatunk felhívását, a feladatokat és a hozzájuk kapcsolódó szövegeket pedig blogunk alkotópályázatos menüpontjában.
Az
idei évben elérkeztünk a negyedik őselemig, témánk ezúttal a LEVEGŐ.
Az
eddigi hagyományoknak megfelelően most is a legváltozatosabb munkaformákban
dolgozhattok: modellezhettek, készíthettek társasjátékot, prezentációt,
térképet, makettet, albumot, plakátot, festményt, szobrot, filmet, esszét,
írhattok verset, novellát.
A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a
feladatokat tantárgyak szerint csoportosítottuk. Ezután következik a műfaj (munkaforma)
megnevezése, majd a feladat (ok) címe. Ha egy műfajon belül több cím is van,
mindig csak egyet kell választani.
Általános elvárások:
- Az esszédolgozatok terjedelme 3-5 oldal legyen, a filmeké/prezentációké maximum 10-15 perc (minimum 15 dia). A konkrét követelmények az egyes feladatoknál olvashatók, illetve a szaktanároktól tudhatjátok meg.
- Kérjük, hogy az írásbeli pályamunkátokhoz mellékeljetek forrásjegyzéket, amelyben felsoroljátok a felhasznált forrásmunkákat. A forrásjegyzék összeállításának módját az általunk megadott irodalomjegyzéken tanulmányozhatjátok.
- Az írásbeli munkákat nyomtatott formában vagy pen drive-on adjátok le!
- Ahol a feladat jellege megengedi, dolgozhattok csapatban (3-4 fő), az esszé vagy a versírás például nem ilyen.
- Az ajánlott források egy részét csak más könyvtárakban tudjátok elérni, ezeket zárójelben jelöltük (bővebb felvilágosítást szóban kérhettek).
Változás: mostantól egy műfajban maximum
két pályázatot lehet leadni. Aki több pályamunkát szeretne készíteni,
igyekezzen egymástól eltérő munkaformákat választani.
Ha bármilyen kérdésetek van, forduljatok az adott
tantárgyat tanító tanárotokhoz vagy a könyvtárosokhoz.
Az
elkészült pályamunkákat első körben a megfelelő szaktanárnak mutassátok meg,
akitől a jól sikerült pályaművekért 5-öst
kaptok, ahol lehetséges, tanórán is adjátok is elő a műveteket. Ezután a
kiemelkedő munkák a teljes iskolai pályázati versenyben is megmérettetnek, ahol
újabb jutalmak várnak rátok. Az összevetés és értékelés itt műfajonként
történik.
Nagy
örömünkre a Nemzetközi Szluha Alapítvány, mely Szluha
Vilmosnak, iskolánk egykori rajz és művészettörténet tanárának nevét viseli,
ebben a tanévben is 50000 Ft-tal támogatja alkotópályázatunkat. A pályázat fődíját elnyerő tanulót 10000 Ft ösztöndíjjal jutalmazzuk, a pénzösszeg
maradék részét pedig a többi pályázó között osztjuk szét.
Vegyetek egy nagy LEVEGŐT, és munkára fel!
A pályaművek beadásának határideje: 2014. január 29.
Eredményhirdetés (értékelés, jutalmazás): 2014.
március 24-én a könyvtárban.
Jó munkát kívánunk!
2013.12.17.
Buncsák Piroska
könyvtáros és a szaktanárok